Görögbe Fogadva (My Life in Ruins) BRRip XviD Hungarian - 2009
hun plot:
Georgia, a folyton elégedetlen görög-amerikai idegenvezető épp Görögországba tart csoportjával. Ősei földjére érkezvén nem csak az ország szépségeit fedezi fel újra, hanem saját "kefi"-jét is, mely görögül lelket jelent. Lelkesedésében nem osztoznak turistái, akik sokkal inkább azzal vannak elfoglalva, hogy pólókat vegyenek, és a tengerparton süttessék a hasukat, mintsem, hogy magukba szívják a görög történelmet, és a mediterrán ország lenyűgöző kultúráját. Georgia ezt persze rossz néven veszi, és mikor már teljes a káosz, az egyik turista, Irv Gordon veszi kezelésbe a befordult idegenvezetőt. Irv arra buzdítja a nőt, hogy adja át magát az élet örömeinek, érezze jól magát a bőrében, s talán még a szerelmet is megtalálja. Erre pedig lehet, hogy nem is kell majd sokat várnia. A turistabusz csak görögül beszélő sofőrje, Poupi ugyanis elsőre nagyon antipatikus Georgia-nak, ám a görög utazás során újra felfedezi magában a romantikus ént, és ekkor már Poupi sem olyan ellenszenves, sőt, meglehetősen vonzó.
eng plot:
Georgia is an American academic who's lost her teaching job in Athens. She's taken a job as a tour guide, but she hates it and it shows: the tourists, mostly American, are bored with history and facts; they want to shop. Every group has a goofy couple, a frat boy, a sullen teen, a feuding couple, divorcées looking for a mate, and a funny guy. This group is no exception, plus there's no air conditioning and a bearded silent driver. Thanks to an unlikely friendship, plus daisies, an ice-cream cone, the history of syrup, and the Oracle at Delphi, Georgia may have a shot at finding her kefi during this four-day tour.
Rls Group: HDTV
Hun Title........: Gorogbe fogadva
Eng Title........: My Life in Ruins
Release date.....: 2009.12.02.
Hun url..........: http://filmclub.hu/14164
Imdb url.........: http://us.imdb.com/title/tt0865559/
Imdb Rating......: 5.8/10 2,670 szavazat
Genre............: Comedy
Source........:
My.Life.In.Ruins.2009.480p.BRRRip.XviD.AC3.PRoDJi / KEP /
My.Life.in.Ruins.2009.720p.BluRay.DTS.x264.Hungarian-BW / HANG /
VIDEO / AUDIO INFO
Trailer.....: http://www.youtube.com/watch?v=AkRMBRxC_Gk
Runtime.............: 01:35:15 Min.
Video Codec.........: XviD
Video Bitrate.......: 1751 kb/s 2pass
Video Resolution....: 720x384
Video Fps...........: 23.976 fps
Bits/(Pixel*Frame)..: 0.264
Sample..............: Yes
Audio Format........: ac3
Audio Bitrate.......: 192 kb/s (2 ch) CBR 48000 Hz
Audio Language......: Hungarian
Subtitle............: No
FreakShare.net:
http://freakshare.net/files/p94qiqhf/gf.part1.rar.html
http://freakshare.net/files/dmsj2hec/gf.part2.rar.html
http://freakshare.net/files/bjzcebxn/gf.part3.rar.html
http://freakshare.net/files/a61kfwh7/gf.part4.rar.html
http://freakshare.net/files/i9ami1qk/gf.part5.rar.html
http://freakshare.net/files/8ekqinbo/gf.part6.rar.html
Netload.in:
http://netload.in/dateiMqCu82ByQl/gf.part1.rar.htm
http://netload.in/dateifp42Nh3BKt/gf.part2.rar.htm
http://netload.in/dateisLv2iag6VU/gf.part3.rar.htm
http://netload.in/dateiJDKv6D4W1l/gf.part4.rar.htm
http://netload.in/dateircXgVRMaWP/gf.part5.rar.htm
http://netload.in/dateiTt1bgbPoBx/gf.part6.rar.htm
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése